Idén is népszerű volt a kézműves tábor a Kuruc portán (Videó)

Idén is nagy sikernek örvendett a gyerekek körében, városunkban, azon belül is, a Dózsa György utcai Kuruc portán megrendezett kézműves tábor, amelyet idén egy hétig élvezhettek a beiratkozó gyerekek. A tábor célja, a népi kultúra értékeinek megismerése, a játék és természetközelség volt. Az egy hétig tartó rendezvényen megismerkedhettek a gyerekek a kézműves mesterséggel, ahol kedvükre agyagozhattak, gyapjúból készítettek különféle kreációkat, csutkababát készítettek, illetve a megye több pontján is kirándulások színesítették a programokat.

A két szervezőtől, Kurucz Katona Lászlótól, és feleségétől Rontó Szilviától megtudhattuk, hogy idén is igyekeztek minél gazdagabb programokkal kedveskedni a gyerekeknek.

Híreink