Bajnokot vert a DSE, és immár ő a bajnok (Videó)

A tavalyi megye II.-es bajnokot győzte le városunk labdarúgó csapata, mellyel immár behozhatatlan előnyt szerzet a most legyőzött doboziakkal szemben. Ugyan még két forduló hátra van, de ha netán mindkét mérkőzést elveszítené a csapat (ami szinte kizárt) már akkor sem lehet befogni a DSE csapatát.

Több száz ember látogatott ki szombaton délután a sport utcai pályára, hiszen titkon mindenki remélte, hogy egy győzelemmel bebiztosítják labdarúgóink a 2018/19-es bajnoki címet a megye II. Északi csoportjában. Ennek szellemében a csapat már az első perctől kezdve támadólag lépett fel, melynek a 17. percben meg is lett az eredménye. Szász hatalmas kirúgását Papp Viktor egy ellenféllel egyetemben vette le a labdát, majd Kovács Ferencz Kisari Tibor és ismét Kovács Ferenc volt a labda útja.  Kovács Ferencz a 16-os oldalánál egy biciklis csellel becsapta a dobozi védőt, majd a hosszúba megeresztett lövése, védhetetlenül a kapufáról pattant a hálóba, amit a vendégek kapusa érthetetlenül nézett 1-0. A továbbiakban a vendégek is több akciót vezettek a hazaiak kapujára, de ez rendre elakadt a védelemben, és a ványai kapus is kiemelkedően tette a dolgát.

A szünet után szinte minden ott folytatódott ahol az első félidőben véget ért. A 64. percben Adamecz Istvánhoz, aki a saját térfélről indulva végigvezette a fél pályán a labdát, majd hossza szöktette Kisari Tibort, aki rávezetve a labdát a 16-os vonaláról a kapus jobb lába mellet a hálóba lőtte a labdát 2-0. A továbbiakban mindkét csapat próbálkozott, de a gól senkinek nem akart összejönni, pedig mindkét oldalon voltak helyzetek bőven. A mérkőzés korrekt játékvezetés mellet szinte egy baráti találkozó képét mutatta.


Híreink