Friss fórumok

  • Persze, hogy kerékpársávot b...nak oda, hiszen a pénz elmegy új városházára.  http://www.devavanya.com/index.php/helyi-hirek/309-260-meter-biztonsagos-es-2-7-km-kevesbe-biztonsagos-kerekparsav-epul-varosunkban

  • Hosszú várakozás után újra megnyílt a Fórum! Mivel a fórummotor új, és még a régi...

Csak idő kérdése volt - Lázadás a debreceni menekülttáborban, felfegyverzett vadak támadtak autósokra

Dr. Dobó Dénes az összeütközés lényegéről még nem tudott érdemi információval szolgálni, de azt elmondta, hogy az intézkedésekkel összefüggésben jelenleg is le van zárva a 471-es főút érintett szakasza. A Napló információi szerint délután 3 óra körül elkeseredett menekültek, becslések alapján mintegy százan, botokkal, késekkel felfegyverkezve kirohantak a menekülttáborból a Sámsoni útra, ahol először kukákkal elbarikádozták a városba vezető utat, majd pedig kövekkel és üvegekkel megdobálták a megállásra kényszerített autókat, buszokat és egyéb járműveket.

Madai Petra, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, a helyszínen három szelektív hulladékgyűjtő edény lángolt, amelyeket a tűzoltók oltottak el. A Napló tudósítója a környéken lakóktól megtudta, hogy ők még soha nem féltek ennyire, többen be is zárták az ajtókat, ablakokat.

Ezekben a percekben több száz készenléti rendőr néz farkasszemet a menekülttábor főbejáratánál azokkal a menekültekkel, akik időnként számunkra érthetetlen szövegeket skandálnak. A kapun belül az első vonalban mintegy 50-100 menekült van. Azt, hogy valójában mennyien lehetnek az akcióban résztvevők, a takarás miatt nem lehet látni. Éppen most hoznak ki a mentősök egy terhes kismamát, fogja a hasát, inkább csak megrémült, mint sérült. 

A DKV azt írta, a rendőrség lezárta a Sámsoni úti autóbusz fordulót, ezért a 19-es autóbusz közlekedése átmenetileg változik. A lezárás ideje alatt a 19-es autóbuszok nem érintik a Sámsoni út elnevezésű megállóhelyet. Az autóbuszok a Lovas utca megállóhely után a Júlia-telep elnevezésű megállóhelyen várják meg a menetrendi indulási időt.

(Haon.hu)