Friss fórumok

  • Persze, hogy kerékpársávot b...nak oda, hiszen a pénz elmegy új városházára.  http://www.devavanya.com/index.php/helyi-hirek/309-260-meter-biztonsagos-es-2-7-km-kevesbe-biztonsagos-kerekparsav-epul-varosunkban

  • Hosszú várakozás után újra megnyílt a Fórum! Mivel a fórummotor új, és még a régi...

Lezárul egy fejezet: Költöztetik az SOS battonyai gyermekfalut

Kedden kezdődik a battonyai gyermekfalu költöztetése, a hét vége felé várhatóan már mind a tíz család Orosházán lesz — írja a Beol.hu portál. Az SOS Gyermekfalvak 2015 nyarán átszervezte battonyai gyermekfaluját, megközelítőleg 70 gyerek Orosházán kezdi meg az új tanévet. Míg Battonyán izolált közösségben, a település szélén, egymás mellett lévő házakban éltek a családok, a fiatalok Orosházán a városban szétszórtan, nem SOS családok szomszédságába nevelkedhetnek.

 — A költözést indokolta, hogy az integrált lakókörnyezet jobban segíti a gyerekek felkészülését a felnőtt életre.

Könnyebben hozzáférhetőek lesznek azok a szolgáltatások és fejlesztések is, amikre a gyermekeknek szükségük van. Például az egyik kisfiú esetében ez azt jelenti, hogy nem kell 8 éves létére egy másik nagyvárosban kollégiumban lennie, hanem az SOS családjával lehet a mindennapokban – mondta Szilvási Léna, az SOS gyermekvédelmi programigazgatója.

Az orosházi lesz az első hazai integrált gyermekfalu, ami lehetőséget nyújt a családoknak a korábbiaknál önállóbb életre, miközben a gyermekfalvakban nyújtott klasszikus szakmai támogatást és odafigyelést is megkapják.

Forrás: Beol.hu Cs. I.