Sajnos ez a kiállítás már állandó tárlat lesz!

Szomorú kiállításmegnyitóra került sor pénteken Szarvason a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban. A tárlaton a közelmúltban tragikus körülmények között távozott fiatal természetfotós, egykori vajdás diák, Diós Kristóf képeiből válogatott kiállítást Kitajkáné Szántai Mária igazgató nyitotta meg. – Sajnos ez a kiállítás már állandó tárlat lesz. A hely megválasztásakor az volt a célunk, hogy a biológia előadóba igyekezve, a diákok nap mint nap elhaladjanak a képek előtt – mondta az igazgatónő az iskola biológia előadójához vezető lépcső fordulójánál állva.

Megköszönte a családnak, hogy hozzájárult a megvalósításhoz, valamit azoknak, akik a kiállítást előkésztették, Szuhaj Györgynek, Mészáros Tünde igazgatóhelyettesnek, valamint Baksinak és Valló Zoltánnak, akik a képeket gondosan elkészítették. Szeretnénk a jövőben egy Kristóf nevét viselő országos természetfotó-pályázatot meghirdetni az evangélikus iskolák diákjai között, amivel tehetségének emlékét megőrizhetjük.

A verseny lebonyolításához már érkezett is adomány egy vajdás öregdiáktól, ami azt mutatja, hogy sokakat megérintett, ami történt – jelentette ki Kitajkáné Szántai Mária. Az iskola egy diákjának tolmácsolásában Szél Antal “Lehullott kócsagtoll” című megható visszaemlékezését hallgathatták meg ifjú kócsagőréről, az agilis, fiatal biológushallgatóról, Diós Kristófról.

– Sok száz kiállítást megnyitottam már, de még egyszer se ilyen nehéz lélekkel, mint maikor erre készültünk. Hetek óta válogattuk a képeket, én meg hetek óta érleltem magamban a gondolatokat, hogy mit lehet, és mit szabad ilyenkor elmondani. Legjobb lenne semmit sem szólni, csak nézni a képeket – mondta elcsukló hangon Szuhaj György.

Képgaléria - Fotó: Babák Zoltán

Visszaemlékezett Diós Kristóf négy évvel azelőtti kiállításának megnyitójára, amikor – mintegy beavatási szertartásként – egy fehér kesztyűt adott át neki, hogy majd azt használja későbbi kiállításain a képek kezelésére. Most Szuhaj György fekete kesztyűt viselt. – A legnehezebb gondolatokat most próbálom összerendezni. Bármilyen nehéz, Kristófot el kell engedni! Ezt a kicsi, rövid életet el kell, hogy engedjük, különben nem tudjuk a magunkét leélni úgy, ahogyan kellene… most már helyette is!

Ne temessenek minket maguk alá az emlékek, őrizzük meg azt a mosolygós fiatalembert, akit taníthattunk, aki helyettünk ilyen szépnek látta a világot, a földi életet! Menjünk ki helyette a természetbe, járjunk a mezőm, az erdőben, a vízpartokon, rejtőzzünk el a bozótosban, reménykedjünk, hogy a róka vagy őz megmutatja magát folytatta továbbra is a könnyeivel küszködve.

A temetésről hazafelé jövet megpróbálták Kristóf szemével nézni a behavazott dévaványai határt, az állatokat, a fényeket, és mindent, ami körülvette őket. – Ideje van a születésnek, és ideje a meghalásnak, ideje az ültetésnek, és ideje annak kiszaggatásának, ami ültetve lett.

Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a jajgatásnak, és ideje a szökdelésnek.Ideje van a kövek elhányásának, és ideje van a kövek egybegyűjtésnek, ideje az ölelgetésnek, és ideje az ölelgetni akaróktól való eltávozásnak, ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje a eldobásnak… és az elengedésnek – fejezte be egykori tanára Kristóf emléke köré szőtt gondolatait. A szomorú megnyitó végén Zahorecz Pál iskolalelkész áldással nyitotta meg a tárlatot.

Forrás: Newjsag.hu

Pin It

Híreink