Ma is meghatódva és elfogódva emlékezünk 1989. decemberére, amikor is Tőkés László temesvári lelkész vezetésével elindult és győzedelmeskedett a román nép szabadságharca, amelyből az Erdély Parcium-i részében élő magyar nemzetiségű román állampolgárok tevékenyen részt vállalva – segítették a forradalom beteljesülését.
Az 1989. December 17-én kirobbant fegyveres felkelés Temesvár után Aradra is átterjedt. A magyar nemzet szolidaritása nem maradt el, országszerte szerveződtek a különféle segélyek gyűjtése, a segélyszállítmányok Erdélybe történő kijuttatása.
Ez az önzetlen segítségnyújtásnak első hős, magyar áldozata a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor gépkocsivezető volt, aki társaival élelmiszer segélyszállítmány szeretett volna eljuttatni a felkelő temesvári lakosok részére.
A segélykonvojt 1989. december 22-én 12 óra magasságban Aradon, a Maros-híd lábánál secus-támadás érte, amelynek következtében Tóth Sándor gépkocsivezető halálos lövést kapott. A hős – mártír gépkocsivezető holtestét barátai csak dec. 27-én tudták hazahozni, temetésére 1990. január 3-án került sor – Hódmezővásárhelyen.
De térjünk vissza Dévaványára, ahol az évbúcsúztató szilveszter sem volt gondtalan. „Ismeretlen személyek”- újévre virradóra, a 4 hónappal korábban átadott és új „Ványai Ambrus Általános Iskolába vandál módon betörték és ott felbecsülhetetlen károkat okoztak. A rendőrség 3 napig vizsgálta a betörést…kereste a tetteseket! A január elejei évkezdést így késve – 2 napos „igazgatói szénszünet” indítottam, mely alatt segélyadományokat gyűjtöttünk az erdélyi testvéreink számára. Ez a gyűjtés teljesen önkéntes, minden kényszerítés és ráhatás nélkül történt! Írásban kértük a szülőket, hogy aki teheti, az 3 kg burgonyával, vagy 20 Ft pénzbeli segéllyel támogassa önkéntes kezdeményezésünket. Tanulóink és családjaik lelkesedése óriási volt, s mindezért most is hálás köszönet minden dévaványai családnak. Pedagógustársaim is aktívan és tevékeny részt vállaltak e nemes cselekedetben. A Gyomáról átjáró kollégáink pedig hozták a hírt: – A gyomai 2. számú Általános Iskola is készíti – gyűjti a segélyszállítmányát és számítanak arra, hogy mi segélyszállítmányunkhoz csatlakoznak.
- január elején a Lenin Termelőszövetkezet sietett a segítségünkre – Kiss Ferenc elnök úr engedélyezte az SU – 6539 frsz. IFA tehergépjármű díjmentes igénybevételét.
Január 5-én Békéscsabára utaztam, ahol a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Vezetősége nevében: Dr.Beraczka István megyei elnök kiállította Dévaványa – Nagybánya viszonylatára az: 481989 ikt.számú „Szállítólevelet”.
Még ezen a napon áthoztuk Gyomaendrődről a 2. sz. Általános Iskola tanulói és szülei, valamint a gyomai kartársak jóvoltából összeállított segélyszállítmányt, amely állt:
1 zsák burgonyából
1 mázsa 2 kg cukorból, 61 kg rizsből, 18 kg szaloncukor… továbbá: 3 doboz ruhaneműből,
1 doboz cipőből, 2 doboz játékból, 1 doboz – eü. papír, zsebkendőből, 1 doboz –
mosószerből és törölközőből, 1 doboz – konzerv és cukorkából, 2 doboz szappanból, és 13
doboz könyvből.
A gyomai általános iskola igazgatója – ha jól emlékezem ez időben: Dr. Halász Istvánné – Balogh Erzsébet kolléganő volt, akinek hazaérkezésünk után a köszönőlevelet átadtam. Most 30 évvel az esemény évfordulóján mind tanuló, szülő és kolléga adományát és fáradozását hálás szívvel ismét megköszönni.
Nagy örömömre a Lenin Tsz gépkocsivezetője, Balogh József barátom vállalta a segélyszállítmány Nagybányára való eljuttatását. Mivel kemény napokra számítottunk – Józsi javasolta, hogy a burgonya szállítmányunk alá kisbálás szalmát tegyünk…..ami a Lenin TSz. biztosított. Késő délutánba kezdtük el az IFA gépjárművünk pakolását pedagógus kollégáim és a nagyobb tanulóink segítségével (szülői engedély mellett).
A dévaványai „Ványai Ambrus” Általános Iskola tanulói és szülei, valamint a kartársak jóvoltából mi is összeállított segélyszállítmányunkat, amely állt: 2 tonna burgonyából, 800 kg lisztből,120 kg rizsből, továbbá több doboz könyvből és több doboz játékból.
A jó szándék és a segítségnyújtás mellett a legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem akadt se a tantestületben sem a településen 2-3 bátor személy, akik elkísérték volna szállítmányunkat Nagybányára. Mindezt nehezítette a rádió és televízió által 1990 január 3-én Hódmezővásárhelyről szóló tudósítások, Tóth Sándor temetéséről és mártírhaláláról szóló hírek. Többeknek lejárt az útlevele, vagy nem engedte el a család – megértettem. Igy maradtunk ketten – Balogh József gépkocsivezető, akit két gyermeke és Margó, a párja várt vissza és jómagam, akit szintén a család, párom – Erzsike és két gyermekünk várt haza.
Kedves József barátom – mindenre gondolt, az IFÁ-ra bátran rögzítette a vöröskereszt zászlaját….a másik oldalra pedig a nemzeti trikolórunkat, a magyar zászlót, amelyet mindvégig (kitűzve maradt) keményen csapdosta a hideg, csípős januári szél. Nagy ámulatára megkérdeztem, hogy egészségügyi mentőládát hoztál-é? Nem vagy tán te is beij…! Tudtam mire gondolt!
- január 06-án hajnali 4 órakor keltünk útra a közel 280 – 300 km-es erdélyi utunkra.
A havas, csúszós, hóátfuvásos utat: Debrecen – Mátészalka – Csenger – Nagykároly – Szatmárnémeti érintésével tettük meg, amikor is 12 óra tájékán megérkeztünk Nagybányára.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó néhány helyen a lakosság megállított bennünket, főleg gyerekek… és ilyenkor néhány kilóval könnyebb lett a küldeményünk – amit örömmel fogadtak.
Az út nem volt előttem ismeretlen, hisz 1989. november 25-én a nagy román diktátor, Nicolae Ceaușescu főtitkárrá választását követő szombaton már volt szerencsém erre járni. Akkor P. László László igazgató-helyettes úrral és a Zasztavájával K. Sándor tanárúréknál jártunk, ahonnan Sándor barátunknak téli ruházatot, kabátot és az általa kért anyagokat, dokumentumokat hoztuk el.
A mostani segélyszállítmányunk célba juttatásában Kacsó tanárúr és párja – Mártika doktornő volt a segítségünkre, aki a legjobb helyre, a nagybányai Római Katolikus Plébánia Hivatalához kalauzolt bennünket – ahol már Ilk Antal plébános úr várt bennünket. Mondani se kell – Józsi barátom a teherkocsiról adogatta le a közel 4 tonna (4000 kg) segélyszállítmányt, és ezt plébános úrral az üres garázsba ketten pakoltuk be. A lepakolás vége felé már érkeztek is hívek a tartós élelmiszersegélyért… hisz erről korábban hírt kaptak.
Hazafelé már fáradtan, de jó kedvvel indultunk, hisz Sándor barátunknak hoztuk az újabb ruhacsomagot és a jó hírt – a család jól van, egészséges mindenki.
A magyar – román határ előtt, Petea-ban (Péteri) is megálltunk a faluvégi kocsmában egy Erdélyi Napló megvásárlására. Megismertek bennünket, hogy mi voltunk a reggeli „magyar vöröskeresztesek” – újságot ma sem kaptunk – ez az egy (1 db) járt a faluba és mindenki azt olvassa – mondotta kocsmáros. Így azt nem volt szívünk elhozni, bár az ötszörös ár is be lett ígérve….!
Mivel Józsi volt a sofőr, így nem ihatott, és aki ismer, az tudja az alkoholt és az alkoholos embert sem szeretem… így aztán minden alkoholt visszautasítottunk… de a rostos üdítőtől már „nem tudtunk megszabadulni. Fizetni akartunk… de hallani sem akartak a kifizetésről, a pénz elfogadásáról.
Késő estében érkeztünk haza Dévaványára – mondani se kell, szerencsésen, épp bőrrel.
Előbb Kacsó tanár úrnak adtuk át a „hazai csomagot” és a jókívánságot, majd Józsi barátom letett a Széchenyi u. 5. szám alatt – a család nagy örömömre hazaérkeztem.
Az első első tanítási napon: 1990. január 8-án hétfőn igazgatói körlevélben köszöntem meg iskolánk tanulóinak, a dévaványai szülőknek, pedagógus kartársaimnak önzetlen, nemes segítségüket az adományokért, a segélyszállítmányhoz nyújtott támogatásukért. Ugyanígy nem maradt el a hálás köszönetet a Lenin Tsz vezetőségének a szállítóeszköz biztosításáért és nem utoljára Balogh József barátomnak, aki bátran, az első szóra vállalva elkísért erre a felelősség teljes Erdélyi útra.
Nagyszerű érzés volt magyarnak lenni ebben a küldetésben, segítséget nyújtani a bajban, nehéz helyzetben lévő erdélyi magyar testvéreinknek – a dévaványai- és a gyomaendrődi emberek, az Önök jóvoltából is.
Köszönet mindezért minden segítőnek a nemzeti összetartozásunk jegyében.
Tisztelettel és köszönettel. Dr. Ágoston Sándor ny. középiskolai tanár
