A Jobbik a fürdés tiltásának felfüggesztését követeli a három velencei-tavi fürdőhelyen

A Jobbik azt követeli, hogy függesszék fel a fürdés tiltását az érintett három velencei-tavi fürdőhelyen, és a nyári szezon után vizsgálják felül, tegyék életszerűvé a vonatkozó szabályozást. Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján átlátszó és arrogáns eljárásnak minősítette, hogy az ÁNTSZ a strandszezon közepén záratta be a velencei-tavi szabadstrandok egy részét, ezzel ellehetetlenítve a kispénzű családok kikapcsolódását.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy „egy szűk réteg érdekeit kiszolgálva” kiszorítsák a fürdőzni vágyókat, illetve így vegyék rá őket, hogy a milliárdokból kiépített partszakaszokat látogassák. Közlése szerint felvetődik, hogy kinek az érdeke a zavarkeltés. Széles körben az terjedt el – magyarázta -, hogy a Velencei-tó vizével van baj, illetve a köztévé híradójának első tudósítása arról szólt, hogy az összes szabadstrandot bezárták a tó mentén.

Novák Előd azt is mondta: felvetődik a kérdésben L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkárának neve is, szerinte az ő gazdasági érdekeltségi körébe tartozik a tó melletti vállalkozások jelentős része. Árgyelán János, a Jobbik Fejér megyei közgyűlési frakcióvezetője is azt hangsúlyozta: a vízminőség kiváló a tavon, a „hisztéria alapját” minimális adminisztrációs hibák jelentik.

Értékelése szerint hibás volt az ÁNTSZ-től a főszezon közepén bevetni egy „gumicsontot”, a hiányosságok nem újkeletűek, és szeptemberben-októberben rendbe lehetett volna tenni azokat. A Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatala szombaton közölte, hogy a szakhatóságok megállapították, a Velencei-tó partján három szabadstrandnak – természetes fürdőhelynek – nincs engedélye, ezért a felfüggesztették azok „működtetését”.

Ezek az agárdi Tini Strand, a gárdonyi Pisztráng utcai és a velencefürdői Cserje utcai strand. A kormányhivatal felhívta a velencei és a gárdonyi önkormányzat figyelmét, hogy a tulajdonában álló partszakaszokon az érintett három természetes fürdőhely kijelöléséhez szükséges kérelmet benyújthatja a Székesfehérvári Járási Hivatalhoz.

https://www.youtube.com/watch?v=UghyZ9kEAUo

(MTI)