Rengeteg olvasói levelet és üzenetet kapott szerkesztőségünk, amiben felhívták portálunk figyelmét, hogy mennyire járhatatlan és veszélyes az a 28kilométeres útszakasz, amelyet naponta akár többször, jelentős forgalom mellett használnak az iskolába utazó gyermekek, a munkába járó felnőttek, illetve a teherautók. A téli időszakban hatványozottan veszélyes, és szinte használhatatlan
– írja a keleten.hu megyei lap.
Továbbá kiemelte, hogy a legrosszabb útszakasz Jász-Nagykun-Szolnok megyében van, ami Kisújszállás és Ecsegfalva között található. Az Ecsegfalva határában található Hortobágy-Berettyó hídja sem kifogástalan, de legalább 15t súlykorlátozás mellet, váltakozó forgalommal még lehet használni. Az út rossz állapota ugyanakkor a megyehatáron túl szinte egészen Dévaványáig tart.
A lap megkereste a Magyar Közút Nonprofit Zrt-t mely az alábbi választ adta a portálnak a 4205 sz. út állapotával kapcsolatban.
Általánosságban elmondható, hogy társaságunk a minden évben előre meghatározott központi, állami költségvetési forrásait az üzemeltetési és fenntartási feladatokra használhatja fel az országos közutakon. Vagyis a rendelkezésünkre álló források erejéig az országos közúthálózaton a lokális vagy nagyfelületű javítási munkákat végezhetjük el. Területileg illetékes mérnökségeink folyamatosan, ütemezetten végzik az alap üzemeltetési és fenntartási feladatokat valamennyi kezelésünkben lévő útszakaszon, kiemelten a kátyúzást, a növényzetgondozási munkákat (kaszálás), úttartozék cseréket, burkolatjel festéseket, táblázásokat. Útellenőri szolgálatunk folyamatosan járja a megyében az állami közutakat, tőlük, illetve a társszervek és a közlekedők jelzései alapján, valamint az utak úthálózati szerepe alapján ütemezzük be a munkákat és folyamatosan dolgozunk a burkolathibák javításán. A burkolathibák észlelésekor vagy az útellenőr végez azonnali beavatkozást, vagy ütemezetten a kátyúzási feladatokkal megbízott brigádok, ilyen esetekben az útellenőr a burkolathibára figyelmeztető közúti jelzést helyez ki a brigád érkezéséig. A tartósabb és hatékonyabb melegaszfalttal történő burkolatjavítási munkák elvégzésére, a melegaszfaltkeverő telepek nyitását követően, márciustól nyílt lehetőségünk. A kátyúzási munkákon túlmutató, teljes körű felújítási munkák külön hazai vagy európai uniós forrásokból valósulhatnak meg. A felújítási munkákra vonatkozóan javaslatokat tehetünk, a beruházásokat pedig külön erre a célra indított programokon keresztül, elrendelés alapján és az ahhoz szükséges források biztosítását követően indíthatjuk el. Az utak felújítása ütemezetten valósulhat meg az utak hierarchikus rendje szerint, első körben a főutakon, majd a mellékutakon, végül a bekötőutakon. Az idei évben döntő többségében a Magyar Falu Program keretében valósulhatnak meg országszerte teljes körű útfelújítási munkák.
A Magyar Falu Program 2020-as keretében a 4205-ös jelű mellékút Békés megyei részén, két szakaszon (a 16-os és a 20-as, illetve a 11-es és a 14-es kilométerszelvények között), összesen 5,12 kilométernyi részt érintően van előkészítés és tervezés alatt teljes körű útfelújítási projekt. A felújítások a szükséges műszaki dokumentációk, a közbeszerzési eljárások és a beruházásokhoz szükséges források biztosítása után indulhatnak el, ez optimális esetben az idei év negyedik negyedévére tehető. Ezen kívül a 4205-ös jelű mellékút teljes szakaszán addig is a fentiek alapján szükséges lokális javítási munkákat ütemezetten végzi az év hátralévő részében is az illetékes mérnökségünk.
Forrás: keleten.hu