A hetvenes évek elején születve, talán szerencsésnek mondhatom magam, hogy gyerekként megtapasztalhattam milyen egy Ikarus 66-oson utazni. Sohasem felejtem el, hogy akkoriban Dévaványáról inkább Kisújszállásra jártak át az emberek a nagyobb bevásárlást elintézni, nem pedig Békéscsabára, hiszen az akkor Szolnok (ma Jász-Nagykun-Szolnok) megyei városka sokkal jobb választás volt a vásárlásokra, és még a közlekedés is jobb volt abban az irányban.
Néhai nagymamámmal mentünk át esetenként Kisújszállásra, és mikor elsőnek tekintettem meg illetve felültem rá, szinte maga volt a mámor. A 66-os még formás volt, aztán jöttek a kockabuszok… Nekem nagyon bejött a 66-os farmotoros Ikarus. (Bár még “erősen” gyerek voltam… )
Az Ikarus a maga idejében rendkívül korszerű 200-as sorozatának bevezetése 1970-ben végleg kisöpörte a kiöregedett farmotorosakat Mátyásföldről, a szalagot a székesfehérvári üzemegységbe helyezték át, ahol 1972-ben az 55-ös, majd 1973 nyarán a 66-os termelése is leállt. A közutakról persze nem tűntek el azonnal a jól bevált Ikarusok, az utolsó mohikánokat az 1980-as évek első negyedévében selejtezték az üzemeltetők, lezárva ezzel a magyar ipartörténet egyik legsikeresebb fejezetét. Információnk szerint, Dévaványán 1979-ben cserélték le az Ikarus 66-os buszt a sárga „kockabusz”-ra.
Fehér József író, így emlékszik vissza az akkori időkre:
Beléptem a hatodik x-be, én még emlékszem a farmotoros Ikarusra, hiszen – a vasút mellett – ilyeneken közlekedtünk Dévaványáról Kisújszállásra, Gyomára, Körösladányba, Szeghalomra, Békéscsabára, Ecsegfalvára, és így tovább. Tetszett a dizájn (akkor még nem így hívták), bár úgy emlékszem, olykor-olykor lerobbant az ilyen járgány s füstölt, mint a nyavalya. Erről, persze, nem a márka tehetett, hanem az elhanyagolt karbantartás… A propaganda elhitette velünk, hogy „le a régivel!”, a megújult Ikarus, a kocka (pontosabban: téglatest-) alakú, nagyablakos a király… És mindig, mindent elhittünk (elhiszünk), ha sokáig duruzsolják a fülünkbe… Kétségtelen, az új fazonú buszok már tisztábbak, világosabbak voltak, s talán üzembiztosabbak is. A szocialista realizmus dizájnját, szellemiségét az egyenkocka jobban kifejezte, így egy-két fecske, akinek ez nem tetszett, nem csinálhatott nyarat. Ennyi idő távolából bevallhatom, hogy nekem is fájt a szívem a régi, farmotoros Ikarusért…
De még jobban sajnáltam a Dévaványa-Ecsegfalva-Kisújszállás vasúti szárnyvonal megszüntetését, a sínek felszedését a hetvenes évek elején, mintha valóban egy élő szervezet szárnyát vágták volna le Békés megye és Jász-Nagykun-Szolnok között. Azt hittük, hozzánk az üzemanyag-áremelkedés sohasem gyűrűzik be – nos, begyűrűzött, de alaposan. A vasút fenntartása sem került volna többe, mint a buszközlekedés, mert a benzin, a gázolaj sincs ingyen. De itt, keleten, a hülyeség történelmi örökség…