Elpusztult Overdose, a világhírű magyar versenyló

Tízéves korában elpusztult Overdose, a világhírű magyar versenyló. A pannoniaoverdose.hu honlap csütörtöki tájékoztatása szerint a nemzetközi hírű telivér szerda délután, egy németországi tenyésztelepen múlt ki súlyos betegség után. Overdose 2014 tavaszán költözött a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára fedezőménnek. Ezután került februárban a Hamburghoz közeli lindenhofi telivérménesbe, ahol a hazaiaknál huszonöt százalékkal jobb értékszámú kancákat fedezhetett. A magyar galoppsport egyik leghíresebb képviselője 2010 augusztusáig volt veretlen, sorozatban 14 futamot nyert meg.

Hat éve savós patairha-gyulladást kapott, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Egy évvel később viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott utoljára, és akkor győzött.

(MTI)
https://www.youtube.com/watch?v=AmnknMFD0jw