Meg sem szólal a Fideszes, és így keres 55 milliót

Egyszer sem szólalt még fel az Országgyűlésben a fideszes Bíró Márk. 2010-ben választották be. Egyes számítások szerint hallgatásával eddig mintegy 55 millió forintot keresett. Bíró Márk a neki járó fizetést és juttatást mindig felvette.

A fideszes képviselő az előző ciklusban Nógrád megyei listáról jutott be, ezért – a Blikk számításai szerint – négy éven át havi 394 230 forintos alapfizetése mellé 414 ezres választókerületi pótlékot is kapott, hozzá a 116 ezer forintos lakhatási támogatást. Az új ciklusban pedig havi bruttó 748 ezer forintot keres.

Bíró Márk mintegy 55 millió forintot kapott az Országgyűléstől, vagyis annyit, amennyit a most 241,6 ezres bruttó havi fizetésért robotoló átlagember éppen 19 év alatt rak össze.

(origo.hu)