Ünnepi testületi ülést tartottak csütörtökön Dévaványán, melynek keretében átadták a „Dévaványáért” kitüntetést, amit idén Váradi Andrásné Diós Ilona vehetett át.
Valánszki Róbert polgármester elmondta, augusztus 20. mindig különleges nap az életünkben, hiszen, múltunk, jelenünk nemzeti létünk és reményteli jövőnk ünnepéről van szó. Ezek az alkalmak arra jók, hogy elgondolkozzunk a múlon, és ezen emlékezés okán ítéli oda a képviselő testület minden évben a város legrangosabb kitüntetését azoknak az embereknek, akik példát adnak, és munkájukkal a várost szolgálják, szolgálták.

Ezt követően Simon Norbert református lelkész tartotta meg ünnepi beszédét. Az esemény végén a polgármester átadta a kitüntetést Váradi Andrásné Diós Ilonának, aki 2007-ig több mint 30 éven át volt szaktanár Dévaványán. Ezalatt részesült miniszteri dicséretben, nyugdíjba vonulása után pedig megkapta a Dévaványa Kiváló Pedagógusa elismerő címet.
Váradi Andrásné 12 évig volt elnöke a Múzeumbarátok Körének, továbbá máig meghatározó szerepet tölt be a város kulturális életében, amiért 2012-ben megkapta a Dévaványa Kultúrájáért elismerő címet is.