Huszonöt évvel ezelőtt, 1994. december 2-án, pénteken, 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol vasútállomáson áthaladó Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija. Majd a kocsik közel 110 km/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. Huszonheten a helyszínen vesztették életüket, négyen a kórházban haltak meg, ötvenketten pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.
Jómagam kb. fél órával előtte haladtam át a Budapestről induló, Békéscsabára tartó gyorsvonattal. Akkor még minden a megszokott rendben zajlott a szajoli vasútállomáson. Aztán hazaérve a televízióban már szinte mindent lehetett tudni a tragédiáról, csak az okot nem.
Aztán ezt is megtudtuk… (szerk.)
A baleset
A balesetet mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyedórával az első vágányon szabálytalan tolatást végeztek. A váltók ekkor már be voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. Tolatáskor a tolató szerelvény a kerekeivel átállította (felvágta) a váltót az első vágányra, amiről a forgalomirányítás nem tudott, és a tolatást végzők sem ellenőrizték a váltók állását később. A gyorsvonat emiatt az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel érkezett a ténylegesen kitérő állású váltóra, a mozdony és az első kocsi átlökte a váltót, egyenesen haladt tovább, de a szerelvény többi része már kisiklott, és a gyorsvonat mintegy 110 km/órás sebességgel az állomásépületbe rohant. Huszonheten a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, ötvenketten megsérültek.
Kárándi Béla nyugalmazott alezredes a 90-es évek legnagyobb, legvéresebb bűncselekményeinél, közlekedési baleseteinél helyszínelt. Így írja le az akkor történteket.
– Személyhívóra jött a riasztás, Szajolra kellett mennünk. A megyei kollégák a helyszínen dolgoztak, miránk, a Vedres-csapatra várt a holttestek azonosítása. A halottakat egy közeli katonai objektumba vitték. Egymás mellé fektették őket. Sokkoló volt a látvány. Halottból egy is sok, nemhogy huszonhét. Többnyire 18-22 éves fiatalok voltak, az üvegszilánkok rendesen összeszabdalták az áldozatok arcát. Nekünk olyan állapotba kellett hoznunk az elhunytakat, hogy felismerhetők legyenek az azonosításnál. Női sminkkészletet és púdert használtunk. Az is benne volt a pakliban, hogy a televízióban bemutatják azt a fiatalembert, akiért nem jelentkezett senki. Végül erre nem került sor, mert megkerültek a hozzátartozók.
– Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét.
A Vedres-csapat 36 órán át helyszínelt, az azonosítás után a helyszínt is átvizsgálták.
– Hazafelé annyira fáradtak voltunk, hogy tíz kilométerenként váltottuk egymást a kormánynál. Amikor hazaértem, beájultam az ágyba.
https://www.youtube.com/watch?v=2V39kQIYCl0
Forrás: Keleten.hu