Connect with us

Hírek

Dankó Béla: Még nincs eldöntve az M47-es nyomvonala!

A megjelent sajtóhírekkel ellentétben nem dőlt el, hogy hol húzódik majd a Szegedet és Debrecent összekötő, megyénket is érintő kétszer kétsávos M47-es.

– írja közösségi oldalán a politikus.

Továbbá kiemelte, hogy

a megvalósíthatósági és egyéb hatástanulmányok várhatóan október 31-ig készülnek el a két tervezetről: a határ közelében, illetve a jelenlegi 47-es mentén futó verzióról. Döntés ezt követően születik a kérdésben. Természetesen – mivel még azelőtt vagyunk – nem kizárható, hogy esetleg a határ menti változat lesz megvalósítva, ami mellett leginkább környezetvédelmi érvek szólnak. Mi abban bízunk, hogy a Békés megyei települések többségének gazdaságfejlődését jobban szolgáló, jelenlegi 47-es melletti verzió épülhet majd meg.

A térképen is látszik, hogy gazdaságilag hasztalan lenne a határ menti verzió

Forrás: keleten.hu

Archívum

Legutóbbi bejegyzések

Samu Tamás Gergő: Babák Mihály és Dankó Béla asszisztál a vasúti mellékvonalak leépítéséhez

Hírek

Connect