Kerékpárral érkezett Gajdos Attila az MSZP szarvasi irodája elé meghirdetett sajtótájékoztatójára. Mint mondta, Szarvason a mobilitási héten kívül is sokan járnak kerékpárral, ami jó dolog. A nem jó dolgokra a későbbiekben tért ki.
Sajtótájékoztatójának apropóját az adta, hogy az ellenzéki előválasztás első fordulója a végkifejlet szakaszába lépett. A szavazatokat szeptember 18. 9 órától szeptember 26. 20 óráig lehet lehet leadni. Első körben az ellenzéki jelöltek közül választják ki azt, aki az összefogást képviselve tavasszal megmérkőzik a Fidesz, illetve az összefogásból kiugró, vagy abban eleve részt nem vevő jelöltekkel. Ekkor lehet a második körbe juttatni a legalkalmasabbnak talált ellenzéki miniszterelnök-jelöltet.
Az előválasztásról tájékozódni az elovalasztas.hu oldalon lehet.
Gajdos Attila ismét hangsúlyozta, ő az egyetlen választókerületben élő az összes jelölt közül, ide értve a most regnáló országgyűlési képviselőt is.
45 éve él itt, két ciklust töltött önkormányzati képviselőként a helyi testületben, illetve a megyegyűlésben is.
Gajdos megköszönte a rá adott szavazatokat. Mint mondta, a szükségesnél jóval több jött össze. Több ezer emberrel beszélt az elmúlt időszakban.
“Nekem ezek az emberi kapcsolatok a legfontosabbak a politikában, az emberek ügyeiért szeretek, szeretnék kiállni. Eddig is ezzel foglalkoztam. Kevésbé érdekel a pártpolitika”
–jelentette ki.
A beszélgetések során előjöttek a választókerület problémái. Ezek közül elsőként az utak helyzetét emelte ki.
“Tragikus és katasztrofális a választókerület útjainak helyzete, másként nem tudom ezt jellemezni. Minősíthetetlen. Azt kell mondanom, hogy Dankó Béla 11 éve alatt nem jobb lett, hanem rosszabbodott a választókerület útjainak helyzete”.
Munkája során rengeteget jár rajtuk, de ez nemcsak az ő, hanem az itt élőknek is ez a véleményük. “Mindenféle adót fizetünk, súlyadót, üzemanyagon, és nincs látszata.”
A bérekre és a munkahelyekre kanyarodva elmondta, az elmúlt 30 évben nem történt komoly munkahelyteremtő beruházás, Szarvason megszűnt a Vasipari, Gyomaendrődön az ENCI. Ha van is munkahely, akkor ott alacsony a bérezés. “Élhető körülmények között szeretnénk itt, a választókerület tizennyolc településén élni”, foglalta össze tömören a beszélgetéseken összegyűjtött választói véleményeket.
Arra kér mindenkit, hogy támogassák az előválasztáson, mert ő “képes legyőzni a Fidesz jelöltjét, és le is fogja győzni – ha a Jóisten megadja”.
“Legyen a választókerületben élő képviselője, Szarvasi képviselője a körzetnek, aki tényleg képviseli az érdekeiket! Ha tényleg változtatni akarnak, akkor az első lépésként el kell menni, és szavazni az előválasztáson”
– kérte az összefogást pártolókat.
A newjsag.hu kérésére elmondta, kampánykörútjai során a városokban tapasztalt nagyobb affinitást. Ezeken a településeken a munkájából kifolyólag egyébként is megvan az ismertsége.
Az előválasztáson a voksok személyes leadására első sorban a városokban lesz lehetőség. A kisebb települések lakói vagy elmennek ezekre a településekre, Szarvasra, Gyomaendrődre, Köröstarcsára, Körösladányba, Mezőberénybe vagy Bucsára, vagy online, az elovalasztas.hu oldalon egy regisztráció után fejezhetik ki akaratukat, mondta.
Szarvason személyesen szeptember 18-19-20-án a 8-13 órai idősávban lehet leadni az előválasztás jelöltjeire a szavazatokat az MSZP Kossuth utca 30. alatti irodájában.
“Van igény a változásra. Az emberek nem elégedettek az elmúlt 11 évvel, szeretnének ezen változtatni. Ez az igény még a fideszesek körében is felmerült”
– zárta válaszát Gajdos Attila.
Forrás:Keleten.hu, Newjsag.hu