Jakab Péter lemondás helyett inkább belerúgott egyet Márki-Zay Péterbe!

Jakab Péter szerint Márki-Zay Péter nem leváltotta az ellenzéket, hanem megbuktatta azzal, hogy meggondolatlan dolgokat mondott a kampányban.

A Jobbik elnöke köszönetet mondott minden jobbikosnak, aktivistának, szavazószámlálónak a rengeteg munkáért, és büszkeségének adott hangot amiatt, hogy a hat párt be tudta temetni azokat az árkokat, amik korábban megosztották őket.

„Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg, és tetemes ellenzéki előnyt. Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett. Talán a kevesebb, és megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna. Márki-Zay Péter októberben azt mondta, ő leváltja az ellenzéket: valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta.”

– fogalmazott.



Forrás: keleten.hu