Tavaly október és december között 82 százalékkal több napelemes rendszert építettek be, mint 2019 hasonló időszakában. Ezeknek a kiserőműveknek az átlagos teljesítménye is bővült, így kapacitásban még nagyobb volt a növekedés, a 115 százalékot is meghaladta. Ennél gyorsabban utoljára csak 2018 elején izmosodott a piac, de akkor ez még számszerűleg csak negyedannyi napelemes rendszert jelentett, írta a G7.
Elemzők szerint a rohamnak alapvetően két fő oka van: a lakásfelújításhoz kapható, legfeljebb 3 millió forintos, de a felújításnak legfeljebb felét finanszírozó állami támogatás nagyon népszerű, és mivel napelemekre is igénybe lehet venni, sokan ezzel a kedvezményes konstrukcióval szeretnék megvalósítani a beruházásukat.
Ha azonban valaki ezt teszi, akkor csak 2021. június 30-ig tud az áramszolgáltatóval úgynevezett szaldóelszámolással szerződni, ezt követően a szaldó helyére az úgynevezett bruttó elszámolás lép.
Forrás: keleten.hu