Szombaton lejárnak a veszélyhelyzeti kijárási korlátozások, a kormányfő ezek meghosszabbításának módjáról beszélt: korlátlan ideig fennmarad, de hetente felülvizsgálják a szükségességét. A polgármestereknek húsvéthétfő estig speciális jogosítványuk lesz szigorítani.
Orbán Viktor múlt pénteken a Kossuth rádiónak adott interjújában jelezte, nagyszombaton lejárnak a kijárási korlátozással kapcsolatos intézkedések, e hét közepére prognosztizálta, hogy a folytatást be tudja jelenteni, azzal a kitétellel: érzi, hogy “ez természetellenes”.
A bejelentés ideje nagycsütörtök délután jött el, miután a kormányfő részt vett az operatív törzs reggeli ülésén, majd szemlét tartott két budai kórházépületben és virológusokkal konzultált.
Felidézte, két hete rendelték el a kényelmetlenségekkel járó kijárási korlátozást, de most dönteni kellett a folytatásról. Meghallgatták a polgármestereket, a rendőröket, a járványügyi szakembereket, és egybehangzó volt a vélemény.
“Az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak, lelassították a járvány terjedését”
– mondta.
Bejelentette ezért tehát:
határozatlan időre meghosszabbítják a kijárási korlátozást,
és hetente döntenek arról, hogy kell-e még.
Döntöttek arról is, hogy húsvét idejére
a polgármesterek további szigorító intézkedéseket vezethetnek be, egészen húsvéthétfő éjfélig. Fokozottan kérte, hogy tartsa be mindenki a mostani szabályokat, kerüljék a csoportos összejöveteleket, tartsák a közterületi távolságot és vigyázzanak az idősekre az emberek.
“Húsvét idején is vigyázzunk egymásra”
– zárta gondolatait.
Forrás: keleten.hu