Békés megyében két háztulajdonos tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy ereszcsatorna-javítás ürügyén pénzt csaltak ki tőlük. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése érdekében ismételten óvatosságra int mindenkit. Békés megyében az elmúlt napokban két háztulajdonos hívta a rendőrséget azzal, hogy magukat vállalkozónak kiadó házalók csapták be.
Orosházán, 2018. július 16-án egy férfinak, egy nappal később pedig Gyomaendrődön egy nőnek ajánlották ismeretlenek, hogy akciós áron megjavítják a házuk ereszcsatornáját.
Az egyik helyen 20 ezer forint munkadíjban állapodtak meg a tulajdonossal, majd miután megcsinálták az ereszt, 700 ezer forintot kértek. A férfi 300 ezer forintot fizetett nekik úgy, hogy ismerőseitől kért kölcsön. Gyomaendrődön egy nőhöz csengettek be ismeretlenek azzal, hogy 400 ezer forintért rendbe teszik a házán a csatornát. A nő odaadta a pénzt, az idegenek elmentek és azóta sem jelentkeztek, tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség keresi a csalókat és egyben ismételten óvatosságra int mindenkit. Ha nem terveznek felújítást, munkálatokat a házukon, lakásukban, ne engedjék be a különböző ajánlatokkal becsengető idegeneket! Amennyiben valamit szeretnének vásárolni, valamit meg akarnak javíttatni, tájékozódjanak!
A kiválasztott vállalkozóval, céggel előre, pontosan, lehetőleg írásban egyezzenek meg arról, hogy miért mennyit fognak fizetni és a munkát milyen időpontban, ki végzi majd el. Így kisebb az esélye annak, hogy csalás áldozatává válnak.
Forrás: keleten.hu