A Dévaványai SE évek óta aktív szereplője a Mórahalom csapatának szervezésében megrendezesre kerülő “Mórahalmi Kupának”. Idén sem volt ez másképp, így a DSE focista lányai örömmel fogadtták el a XXI. MÓRAHALMI KUPÁRA a Csongrád-Csanád megyei alakulat invitálását, hiszen minden eddigi alkalommal kiváló szervezés keretében színvonalas és sportszerű tornán vehetett részt.
Számos hiányzóval kellett számolniuk, melynek eredményeként elég tartalékosan vállalták el a 7 csapatos tornán való szereplést, azonban az ott jelenlévő játékosok mindent megtettek azért, hogy eredményesen zárják a napot. Furka Júlia csapatkapitány egy sajnálatos korábbi sérülése következtében ezúttal az oldalvonalról irányította kiválóan a lányokat. Végül 6 mérkőzést követően 4 győzelem 1 döntetlen és 1 vereség mellett csupán 1 ponttal csúsztak le a dobogó legfelső fokáról, melyre idén a házigazda Mórahalmi csapat állhatott fel.
A tornán Szabó Niko kapus szokásához híven maradandót alkotott, hiszen kapuját mindösszesen két alkalommal tudták bevenni az ellenfelek. Bár ezúttal a legjobb kapusnak járó díjat nem neki ítélték meg, de a lányok számára egy percig sem lehet kérdés kimagasló teljesítménye. Nagy örömükre szolgált továbbá, hogy 3 éve minden évben a DSE csapata szolgáltatja a torna gólkirálynőjét, aki ezúttal Molnár Kitti lett.
A következő bajnoki szezon kezdetéig a csapat igyekszik minél több kispályás tornán résztvenni, melyek elsősorban a csapatépítést szolgálják, illetve a teljesítési kényszer nélküli önfeledt szereplést teszik lehetővé – írja a sportegyesület oldala.