Hosszú idő után ismét van NB I.-es csapata a megyének (Videó)

Az utolsó előtti, kieső helyről várta a vasárnapi bajnoki zárást a Cegléd, miközben a Békéscsaba a feljutó hely megőrzéséért szállt harcba az esti derbin. Így mindkét csapat számára volt tétje a találkozónak.


A 90 perc során 6200 néző nagy örömére a papírforma igazolódott: a csabaiak a mennybe, vendégeik pedig az NB III-ba „mentek”. Kellemes időjárás, szép napsütés, és rekordlétszámú szurkolósereg várta az NB II záró fordulóját, amelynek tétje a feljutás volt a békéscsabaiak számára. Ennek megfelelően azonnal támadólag léptek föl a lila-fehérek, és már az első perctől kezdve számtalan helyzetet dolgoztak ki a vendégek kapuja előtt. Az első játékrészben többször vették tűz alá a Cegléd kapuját, mint az utóbbi öt mérkőzésen összesen. Igaz, a nagyobbnál nagyobb helyzetek kimaradtak, vagy a hősiesen védő Kovács Attila ártalmatlanította a lövéseket, fejeseket.

Mígnem az utolsó öt meccs góllövő sztárja, Birtalan Botond be nem talált, amit hosszasan ünnepeltek a szurkolók. 28. perc: szabadrúgáshoz jutottak a csabaiak, Borbély balról jól lőtt be, Birtalan pedig közelről a kapuba vágta a labdát, 1–0. 63. perc: Borbély előrelőtte a labdát, Birtalan jól bújt ki a védők közül és pazar góllal növelte a hazaiak előnyét, 2–0. 86. perc: Bagi megiramodott, jobb oldali begurítását Berki a túlsó kapufától öt méterre laposan a kapuba lőtte, 3–0.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Ceglédi VSE 3–0 (1–0) 
Békéscsaba, 6200 néző
Vezette: Szabó Zsolt (Pápai Zoltán, Szalai Balázs).
Békéscsaba: Mursits (Póser, 90.) – Koszó, Fehér Zs. (Berki, 73.), Balog Zs., Bényei – Bagi, Borbély B., Spitzmüller, Király P. – Szilágyi P., Birtalan B. (Juhász Gy., 90.). Edző: Zoran Szpisljak

Cegléd: Kovács A. – Oláh M. (Kovács D., 68.), Albert I., Farkas I., Pesti D. – Koós (Markó, 84.), Dóczi, Makrai, Balog M. – Koncz, Kormos (Majoros Á., 8.). Megbízott edző: Kecskeméti József. Sárga lap: Makrai a 23., Albert I. a 62., Pesti D. a 76., Borbély a 83. percben.

Zorán Szpisljak: – Úgy fejeztük be a bajnokságot, ahogy terveztük. A mérkőzés elején kissé görcsösen játszottunk, de már az elején látszott, úgy küzd a csapat, hogy nyerni akarunk. Sok helyzet kellett a győzelemhez, de végig mi diktáltunk, és megérdemelten nyertünk és jutottunk föl az NB I-be.

Kecskeméti József: – A Békéscsaba feljutásához csak asszisztáltunk ezen a mérkőzésen, azt is gyengén. Feltettük a pontot az i-re egész éves gyenge teljesítményünkkel.

https://www.youtube.com/watch?v=2pwVvPF9H7I